Az egyik legnagyobb kihívást jelentő túra, amihez itt Új-Zélandon szerencsénk volt, és egyben a leglélegzetelállítóbb kilátással rendelkező is. Láttunk már gleccsereket, de ehhez foghatót még sosem. Kemény volt, de megérte. Íme a tapasztalataink és a túra leírása.
- táv: 26.47km
- időtartam: 11 óra 49 perc ebédszünettel, sok fotózkodással
- nehézség: nehéz
A túra kezdetéhez a Glenorchy-Paradise útról kell jobbra kanyarodni a Lovers Leap Roadra, majd pár perc után feltűnik a füves parkoló. Ha egynapos túraként tennéd meg az utat, akkor érdemes korán érkezni. Mi egy kicsit elszámoltunk magunkat, és csak 9 körül léptünk rá az ösvényre – még szerencse, hogy nyáron sokáig világos van, mert majdnem este 9 volt, mire visszaértünk a kocsihoz. Lehet fent sátrazni is, talán úgy kevésbé megterhelő, mint egy nap alatt, és biztosan felejthetetlen élmény arra a kilátásra ébredni. Kicsit sajnáltam, hogy nincs sátrunk. WC viszont nincs fent, érdemes erre készülni. A hivatalos DOC ajánlás erre az esetre itt olvasható.
Na de mitől ennyire megterhelő az a 26km? Ami ugye nem is annyira sok…
A szakasz nagy része az erdőben vezet, és ez az ösvény nincs karbantartva. Kidőlt fák, patakok, csúszós kövek, gyökerek nehezítik a haladást, nem igazán lehet gyorsan menni, mert ezek az akadályok állandóan lelassítanak. Bújtunk át fatörzsek alatt, és másztunk át felettük is. Folyamatosan koncentrálni kellett, hogy hova lépünk, hogy lépünk, hogy ne csússzunk el és ne essünk hasra. Biztosan az sem segített, hogy előző nap esett az eső, így elég nagy volt a sár. Közben a jeleket is figyelni kellett. Kis, naracssárga háromszögek jelezték a túra útvonalát az erdőn át fatörzsekre erősítve – amik sokszor már ki voltak dőlve. Sajnos egyszer elkövettük azt a hibát, hogy túlságosan lefele figyeltünk, és nem a jeleket, hanem lábnyomokat követtünk, így sikeresen el is tévedtünk. Némi erdei bóklászás után visszataláltunk az ösvényre és ezután jobban kerestük a jelzéseket. A végére csak elátkozott erdőként emlegettem ezt a részt, mert úgy tűnt, hogy sosem ér véget 🙂



Ez az erdei szakasz lassan, de biztosan emelkedik. A start után nem sokkal van egy rövidebb szakasz egy réten keresztül. Az erdőben kilátás nincs, csak a végefelé a párhuzamosan futó völgyre és vízesésekre. Amikor viszont végre kiértünk az erdőből és kiszélesedett a völgy és a tér, leesett az állunk. Számtalan vízesést láttunk, és a völgy végében ott csillogott a havas hegycsúcs. Innen a gleccer még nem látszott, de tudtuk, hogy már közeledünk.

Ettől aztán egy extra energialöketet kaptunk, pedig messze voltunk még a végétől. A völgyön át egészen jól kitaposott, sík ösvény vezet, viszont a rengeteg vízesés rendesen elárasztja a talajt: az apróbb patakoknak nincs medre, arra folyik a víz, amerre akar. Száraz cipővel szinte lehetetlen végigmenni ezen a részen, de egyébként a terep sokkal könnyebb, mint az erdő. Végig gyönyörű a kilátás, ahogy közelebb kerül a gleccser, és a falakról zúdul le a víz. Ivóvízzel sajnos kicsit szintén elszámoltuk magunkat, így az egyik vízesésből töltöttük meg a kulacsokat, nem lett tőle semmi problémánk. Ezen a részen nincs árnyék, kalap és naptej mindeképp legyen nálad.
Végül a gleccserrel szemben egy sátorhelyen ültünk le megenni a maradék szendvicseinket és kicsit pihenni, szárítani a bakancsokat. Itt még mindig nem a hegy lábánál voltunk, az ösvény haladt tovább. Az utolsó részt egyedül tettem meg, még kb 20 perc volt a gleccserig. Sokan korábban visszafordultak – ugye még le is kellett érni a hegyről, de szerintem érdemes elmenni a végéig.

Ott érződik igazán, hogy milyen hatalmas a gleccser, fantasztikus látvány és érzés, ahogy a feléd magasodnak a falak és mindenhonnan zúdul le a rengeteg vízesés. Nagyon kicsinek és hálásnak éreztem itt magam:)

Visszafele ugyan már háttal voltunk ennek a látványnak, de többször vissza-visszanéztünk még a gleccserre. Majd beértünk az erdőbe, és kezdődött az ereszkedés lefele. Azt gondoltuk, hogy lefele könnyebb lesz, gyorsabban tudunk haladni, de az akadályok nem szűntek meg:) Talán egy kicsit gyorsabbak voltunk, de nem volt kevésbé fárasztó, mint felfele.
Ekkor már késő délután volt és többen is jöttek szembe nagy túrazsákkal, sátrazásra készülve. Este leérve lerúgtuk a bakancsokat és miután rájöttünk, hogy az itt parkoló autók kb. egyikében sem alszanak, mert mindenki a hegyen alszik, letusoltunk az autó víztartályából. Nagyon jólesett, mert még mindig elég meleg volt. Nem így terveztük, de végül ott éjszakáztunk a parkolóban, nem tiltotta ugyanis semmi.
Amennyiben megnéznéd a gleccsert, de nem akarsz ennyit erőfeszítést beletenni, 800-900 dollárért helikopterrel is felvisznek erre szakosodott cégek 🙂
Felszerelés
Ezek voltak nálunk:
- elsősegélycsomag
- ivóvíz – nem elég
- 2-2 szendvics
- sok müzliszelet, snack
- lecipzározható túranadrág
- pótzokni
- naptej, ajakápoló
- könnyű dzseki, esőkabát
- sapka, kalap, napszemüveg
- fényképező, telefon

Vélemény, hozzászólás?