Espiritu Santo, vagy rövidebb nevén csak Santo, Vanuatu legnagyobb szigete. Nagyrészt lakatlan és közútból sincs sok. Méltán híres merülőhelyeiről és kristálytiszta forrásairól, vagyis a blue hole-okról.
Megközelítés, közlekedés
Port Vilából közvetlen járattal közelíthető meg a sziget az Air Vanuatu járataival, illetve Brisbane-ből is közlekednek járatok. A SON kódra hallgató kis reptér a sziget egyetlen városa, Luganville közelében található. Tömegközlekedés nem annyira van a reptérről, a taxisok így nagyon agresszívak tudnak lenni. Mi végül elindultunk gyalog, majd nem sokkal később már egy pick-up platóján ülve haladtunk a város felé. A stoppolás ugyanis teljesen elterjedt módja a közlekedésnek ezen a szigeten is. De találkoztunk kisbuszos helyiekkel is, akik aprópénzért fuvaroznak a városban. A városon kívülre azonban már nem nagyon lehet apróból megúszni. Arra már inkább a privát transzfer az elterjedt.
Luganville
Luganville egy poros, nehány utcás városka, viszont egészen jól felszerelt. Van több szupermarket, kávézó, étterem, bankok, egy Air Vanuatu iroda, és egy szuper piac. Bevásárolni tehát itt érdemes, mert a sziget többi részén gyér a választék. A piacot szerintem kár kihagyni. Sokan élnek abból, hogy a kiskertjükben megtermelt élelmet eladják. Így aztán nincs tömegtermelés, csak zamatos, friss, ízletes gyümölcsök és zöldségek. A piac mellett autentikus, kis helyi kifőzdék kínálják a tradicionális, főtt ételt.
Szállások Santo-n
Összesen három helyen aludtunk Santo-n. Érkezés előtt nem éreztük jól magunkat (valószínűleg még Tannán sikerült összeszedni valamit), és annyit halogattuk a szállásfoglalást, hogy már alig volt elérhető szoba. Végül a Seaside Villas-ban kötöttünk ki, ahol két éjszakát maradtunk. A területen élő szállásadók (egy ausztrál-vanuatui pár) még vacsorára is meghívtak a saját teraszukra.
A következő három éjszakára már jó előre lefoglaltunk egy szuper helyet, egy tengerparti, gyönyörű bungalót a Matevulu Lodge-ban. Mivel 1 éve Airbnb superhostok vagyunk az albániai apartmannal, kaptunk egy százdolláros kupont, amit itt váltottunk be, így csökkentve az árat. Így 125.000 Ft-ra jött ki a három éjszaka reggelivel. Ez nem egy nagy resort, hanem egy mindössze 5, egymástól jól elkülönített bungalóból és egy közös konyhából-étkezőből álló szállás. A tulajok itt is a területen élnek, és bármiben segítenek. Mivel tudtuk, hogy itt lesz lehetőségünk főzni, a fent már említett luganville-i piacon érkezés előtt be is vásároltunk. Ingyen használható kajakok és SUP-ok is tartoztak a szálláshoz, ami megkönnyítette a blue hole megközelítését. A három nap alatt nem is csináltunk sok mindent a blue hole-ok és Port Olry meglátogatásán kívül. Csak élveztük a gyönyörű környezetet, jókat ettünk és pihentünk. 100% ajánljuk mindenkinek ezt a helyet, érdemes időben foglalni.
A Port Vilába induló gépünk előtt volt még egy éjszakánk, erre már Luganville egyik legolcsóbb szállását foglaltuk a Tropicana hostelben. Az árhoz képest megfelelő volt, egyszerű, de tiszta szobát kaptunk.
A blue hole-ok
Santo méltán híres a blue hole-okról. Ezek tulajdonképpen kristálytiszta, nagyok kék források az erdő mélyén, amikben lehet úszni, sznorkelezni, kötélhintákról ugrálni és a folyón kajakozni. A vizük nem az Európában megszokott jéghideg forrásvíz, hanem kellemesen hűvös. Három ismert és könnyen megközelíthető ilyen blue hole van Santo-n, és még biztos van pár, amiről a turisták nem tudnak:). Mindegyik más és különleges.
Fontos, hogy mivel Vanuatun minden látványosság valamelyik törzshöz vagy családhoz tartozik, ezekért mindig kérnek pénzt. A blue hole-ok ára egységesen 1000 vatu/fő.
Riri Blue Hole
A Riri Blue Hole megközelítésének a legegyszerűbb és legszebb módja a Riri folyón való kajakozás.
Ez árapályfüggő a folyó állása miatt. (Extra összegért lehetőség van hagyományos kenuval és elvitetni magad.) Nem sokkal reggeli után indultunk a Matevulu Lodgeból a gyönyörűséges folyón felfelé. Nagyon szép volt az egész út, egy igazi trópusi álom.
Végül megérkeztünk a forráshoz, ahol egy pár és az idegenvezetőjük volt rajtunk kívül. Nem sokkal később pedig egy időre teljesen magunkra maradtunk, szinte el sem hittük. Európában egy ilyen látványosság ritkán maradna tömeg nélkül:) Úszkáltunk a gyönyörű vízben és kihasználtuk a kötélhinta adta lehetőséget, ami máig az egyik legemlékezetesebb időtöltés, ha Santo-ra gondolok.
Matevulu Blue Hole
Másnap a Matevulu Blue Hole volt soron, ide gyalog indultunk. Az előző helyhez hasonlóan, itt sem voltak sokan, néhány ausztrál család egy másik resortból kajakkal jött, de hamar vissza is indultak. A kötélhintát itt egy új szintre emelték: egy óriási banyánfára van erősítve a kötél és egy létráról kell elrugaszkodni. Elképesztő élmény. A víz színe pedig nincs szerkesztve, tényleg ilyen valószínűtlenül kék.
A harmadik a Nanda Blue Hole, mi ezt kihagytuk, ez kicsit távolabb található a lodge-tól. Ide inkább autóval érdemes menni.
Egyéb programok Espiritu Santo-n
A sziget persze nem csak a blue hole-ok felfedezését kínálja a látogatóknak. A lodge-tól északra található két képeslapra illő strand: a Champagne Beach és Port Olry. Mindkettőt fehér homok és szemet gyönyörködtető, türkizkék víz jellemzi. Az előbbi „csak” egy strand és fizetős, míg az utóbbi egyben egy halászfalu is és ingyenesnek hirdetik. A valóságban azonban erősen ajánlott a fogyasztás a partmenti éttermekben. Mi Port Olry mellett döntöttünk, utólag mégis inkább a Champagne Beach-re mennénk. Míg mi óriási széllel és hullámokkal szembesültünk, úgy hallottuk, hogy a Champagne Beach sokkal védettebb, és a homok is finomabb a parton. Ettől függetlenül gyönyörű volt. Mivel nem béreltünk autót, ide transzfert szerveztünk a lodge-ból egy másik utazóval megosztva.
Vélemény, hozzászólás?