Miután az autós utazás során minden gyönyörű útszakasznál és szembejövő motorosnál Bálintból mély sóhajok szakadtak fel, megegyeztünk, hogy vegyünk ki pár szabadnapot, és béreljünk motort. így jött a motoros túra ötlete. A célpontunk pedig a Fiordland, azon belül is a a Milford Sound, Új-Zéland egyetlen közúton megközelíthető fjordja lett.
Bár általában én intézem az utazásaink alatt a repülőjegyeket és a szállásokat, ha motorozásról van szó, akkor Bálinté a pálya. Most sem volt ez másképp. Felkutatta a környék legjobb motorbérlőjét, kinézte a megfelelő motort, szállást foglalt, megtervezte az útvonalat. A motort Cromwellben béreltük a Central Otago Motorcycle Hire cégtől. Egy szimpatikus házaspár üzemelteti, nagyon lelkesek voltak a terveinket illetően, tippeket is adtak. A motorhoz tudtunk mindkettőnknek megfelelő ruhát, csizmát, sisakot bérelni, illetve adtak oldaldobozokat a cuccainknak. Az autó addig az udvarukon parkolhatott.
Gyönyörű nyárias időben indultunk útnak Queenstown felé. Itt egy gyors taco-ebédet tartottunk, majd robogtunk tovább a lefoglalt szállásunk irányába. A Wakatipu-tónál megálltunk gyönyörködni a kilátásban, és pár perc múlva egy ausztrál motoros pár gördült be a parkolóba. Szóba elegyedtünk velük, kiderült, hogy júniusban Budapesten lesznek a Harley Davidson fesztivál alkalmából. Adtak pár tippet az előttünk álló úthoz, mi pedig megígértük, hogy ha nyáron otthon leszünk, elvisszük őket Pest környékén egy körre motorozni. Őket itt tudjátok követni.
Fantasztikus tájakon és kisvárosokon keresztül vezetett tovább a szerpentinekkel tűzdelt út. Garstonban még tartottunk egy gyors kávészünetet, itt is nagyon barátságos emberek köszöntek ránk, jöttek oda beszélgetni, szóval az egész út egy álom volt minden szempontból.
A szállásunk Manapouriban volt, a Lakeview Motor Inn-ben. Egyszerű, tiszta szoba fürdővel, wifivel, parkolóval és gyönyörű kilátással. Kedvezőbb ára volt, mintha Te Anauban aludtunk volna, ami a Milford Soundhoz legközelebbi település, így sokan ezt választják bázisnak. Reggelit nem kértünk, gondoltuk, majd útközben. Másnap korán terveztünk indulni, hogy elkerüljük a turistabuszokat és a forgalmat, de szakadt az eső, és bár volt esőruhánk, inkább megvártuk, hogy alábbhagyjon. Nem kellett sokat várni, 8 óra körül tudtunk is indulni. Te Anauban megálltunk egy gyors tankolásra és szupermarketes reggelire/rágcsálnivaló-vásárlásra, és rákanyarodtunk a Milford Roadra.
A Milford Road
A 119 km hosszú Milford Road-ot az egyik legszebb útként emlegetik itt Új-Zélandon, és nem véletlenül. Ahogy magunk mögött hagytuk Te Anau városát, megszűntek a legelők, elfogytak a lakóházak. Nem maradt más, csak a hihetetlen zöld, érintetlen természet, és az egyre magasodó hegyoldalak körülöttünk. Több megálló van útközben (tavak, vízesések, kilátók), így érdemes erre az útra időt szánni.
1954 előtt csak hajón, repülővel, vagy gyalog lehetett megközelíteni a Milford Soundot. Az utat 1929-től kezdve 24 éven át építették, elképesztő körülmények között. Ebbe egy 1,3 km hosszú alagút is beletartozik, amihez át kellett vágniuk a hegy gyomrát. A munkások sátortáborokban laktak az útépítés alatt, kiszámíthatatlan időjárási kürülmények között, sokszor lavinaveszélynek kitéve.
Végül az út 1992-ben kapott aszfaltburkolatot, így azóta mindenféle gépjármű könnyedén közlekedhet rajta.
Hajózás
Miután elértük az út végét (=Milford Sound), kicsit körülnéztünk, és vettünk hajójegyet. Nem foglaltunk az út előtt, mert nem akartunk időre érkezni, szerettünk volna időt hagyni az útra. Szerencsére ott helyben is simán meg lehetett venni a délutáni túrára szóló jegyet. Mi a Southern Discoveries céget választottuk. Mivel nem volt nálunk túl sok élelem (és mert ajánlottak vegán opciót), ezért kértünk hozzá uzsonnacsomagot is, amit a hajón kaptunk meg. Elsőre kicsit tömegprogramnak tűnt ez a hajózás, elég sok ember állt sorba a nem túl nagy hajóhoz, és az ülőhelyek is zsúfolva voltak. Nem sokkal indulás után viszont szépen eloszlottak az emberek, és ki tudtunk állni a hajó orrába gyönyörködni. A hajó végigmegy az öböl partjai mellett, kedvező időjárási körülmények között kihajózik a Tasman-tengerre, majd visszaindul. Útközben lélegzetelállító, függőleges sziklafalak, vízesések, és fókák színesítették az utat. Időnként pingvineket és delfineket is lehet látni.
Az évi 180-200 napnyi esőnek köszönhetően minden hihetetlenül zöld és párás. A sok eső miatt sok a vízesés is, ami a mohás, erdős sziklafalakról lefolyva sötét, barnás édesvízréteget hagy a fjord sós vizén. Az édes- és a sós víz nem keveredik egymással, így különleges, sötét élőhely alakult ki itt az egyébként csak mélytengeri környezetben előforduló fajokkal, mint például a fekete korall. Ha érdekel a tengeri élővilág, akkor érdemes olyan hajójegyet venni, amihez tartozik belépő a vízalatti obszervatóriumba. Ez tulajdonképpen egy pár éve létrehozott, lebegő állomás a fjord egyik öblében, egy csigalépcsőn le lehet menni néhány méter mélyre, és vastag üvegablakokon keresztül szemlélni a vízalatti világot.
Árak:
Discover More Cruise – háromórás program belépővel a Milford Sound Underwater Observatory-ba és ebédcsomaggal: 129 NZD/fő
Parkolás: 25 NZD/5 óra
Miért Sound?
A név csalóka, mert a Milford nem sound (talán szorosként lehet magyarul lefordítani). A szorosokat folyók mélyítik, alakítják a sziklafalat V alakú mélyedéssé, míg a fjordokat egykor gleccserek formálták U alakúra. A Milford tehát tulajdonképpen fjord, nem szoros, de a név megmaradt.
Tippek a Milford Sound-hoz
- Ha Te magad vezetsz, akkor indulj időben, hogy elkerüld a turistabuszokat. 8 óra környékén kezdték összeszedni a hotelekből az embereket Te Anauban.
- Hagyj időt a Milford Roadra! Szinte biztos, hogy meg akarsz majd állni gyönyörködni, fotózkodni.
- Készülj fel minden időjárásra. Bár most nyáron nem volt hideg, a hajón a szélben jól jött a réteges öltözködés és a vízhatlan ruha. Télen még több réteggel érdemes készülni 🙂
- Ne stresszelj az időjáráson. Biztos gyönyörű a fjord tiszta időben is, de az esős idő sok vízesést jelent, ami egészen különleges látvány.
- Te Anau után út közben nincs sem bolt, sem benzinkút, így itt érdemes feltankolni. A Milford Sound-nál van egy kis kávézó/kifőzdeszerűség a látogatóközpontban, illetve bizonyos hajókon lehet ebédcsomagot kérni.
- Rovarriasztó! A sandfly-ok, a kis, muslicaszerű vérszívók itt olyan mennyiségben vannak jelen, amit máshol még nem tapasztaltunk. Mindenképp legyen nálad rovarriasztó. A látogatóközpontben 20 NZD-ért vesztegetik 🙂
- Szállás, ha több napot töltenél a Milford Sound-ban: egy lodge van a területen belül, a Milford Lodge. Előre érdemes foglalni, mert méltán népszerű. Egyébként Te Anau-ban, vagy Manapouri-ban lehet megszállni, illetve a Milford Road mentén vannak kedvező árú, kijelölt alvóhelyek self-contained autókkal utazóknak.
A jövő nagy kérdése, hogy a nem is olyan régen még elszigetelt, csak gyalog/vízen/levegőn át megközelíthető természeti csodát mennyire árasztja majd el a tömegturizmus. A jelenlegi adatok alapján évi 500.000 ember látogat el ide.
2024-ben lakóautóval kempingezve is bejártuk afjordok vidékét, erről bővebben itt olvashatsz.
Vélemény, hozzászólás?